Őrbottyán védett területei és növényei

Az elfogadott javaslatot benyújtotta: Fejesné Pécsi Éva

Az Őrbottyáni táj „nagyon régóta magán viseli az ember átalakító tevékenységének nyomait, amely évszázadokon keresztül aránylag szelíd formákat öltött. Több helyen már a középkorban felduzzasztották a patak vizét, hogy halastavakat, vagy a malmok meghajtásához szükséges energiát nyerjenek. Ezek a tavak ma a táj ékkövei, és nem csak Veresegyházon, vagy a szomszédos vácrátóti arborétum területén találunk belőlük, hanem Őrbottyánra is jutott egy nagyobb horgász- és három kisebb pihenőtó. A patakot több hektáron védett, hazánkban ma már csak kevés helyen fellelhető lápos terület, az pl. az ún. Egervári-láp kíséri, amelynek egy része átnyúlik Őrbottyán’ területére is. Legfontosabb értéke a sászsombékos, ahol olyan pleisztocén reliktum fajok is menedékre leltek, mint a szibériai nőszirom, vagy a vidrafű, de otthonra talált a patakban, a valamikor a lápos területeken kedvelt horgászzsákmánynak számító, mára szinte teljesen kipusztult réti csík is.”

A természetes növénytakaró legmeghatározóbb finális társulását, valamikor mészkedvelő tölgyesek alkották. Ezeket a történelem folyamán az ember többnyire kivágta, mára csak néhol találkozhatunk jelentősebb erdőségekkel, például a dombság magasabb térszínén és oldalain. Ezen kívül kiemelendő még a településgyűrűt megszakító, jelentős beépítetlen terület Őrbottyántól nyugatra, nagyrészt a nagyközség közigazgatási területén, ahol mintegy 600 hektárt borítanak erdők – bár sokszor már nem az eredeti, hanem betelepített fajokból álló akácosok, fontos szerepet játszva az agglomeráció levegőjének tisztításában.

A település területének természeti védelem alatt álló területeinek döntő hányadát az országos ökológiai hálózat, valamint a Natura 2000*/ területek teszik ki. Az országos ökológiai hálózatnak a településre eső részterületeit főként a Sződrákos-patak, Tece-patak, Bara-patak menti nedves réteken, valamint külterület keleti részén lévő erdős területeken találhatók. A településen több mesterséges állóvíz található. Ezek egy része a vízfolyások mentén, duzzasztással kialakított tározók, de megtalálhatók a bányászati tevékenység után visszamaradt gödörben, talajvízzel feltöltődött vízfelületek is, valamint a Bara-patak menti horgásztó, öntözőtelep is.

Csatolt dokumentumok: