Mikrohitel program

Tájékoztató

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Jelen levelemmel azzal a céllal kerestem meg, hogy tájékoztassam a Regionális Vállalkozásfejlesztési Irodánál igényelhető MIKROHITEL PROGRAMRÓL.

Kérem, az Önhöz közel álló mikrovállalkozások tulajdonosainak, döntéshozóinak jelezze, hogy az Alapítvány az alábbi - kormányzat által támogatott - kedvező feltételekkel tud finanszírozási forrást biztosítani:

1. Felmerülő költségek:

- Ingatlan fedezet felértékelési díja (helyi EUFIM minősítéssel rendelkező értékbecslőt

ELFOGADUNK) kb. 20-40e Ft.

- befogadási díj, kezelési díj, bírálati díj, szerződéskötési díj, folyósítási díj: 0 Ft

2. HITEL folyósításának módja:

- formanyomtatvány beadása

- amennyiben nincs hiánypótlás, a beérkezéstől számított 2-3 héten belül bizottsági döntés

-    szerződéskötés - folyósítás
A hitel MAXIMÁLIS ÖSSZEGE 10 MILLIÓ FORINT, melyet mind beruházás (MAX 10 ÉV), mind pedig forgóeszköz célra, most egyaránt ÉVI FIX 3,9%-OS KAMATTAL, egyéb költségek nélkül előfinanszírozott formában folyósítjuk az ügyfeleink részére, 0 % önerő mellett. A konstrukció KEZDŐ VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA IS elérhető!
Együttműködését és egyben segítségét kérném a kedvező konstrukció megfelelő helyekre történő eljuttatásában!

Kérem, a jelen levelemhez mellékelt dokumentumot ajánlja partnereinek, hogy Önökkel közösen együtt tudjunk működni.
Amennyiben bármilyen kérdése van, állok rendelkezésére!

Üdvözlettel:


Varga Béla
ügyvezetö-kuratóriumi tag
Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
Cím: H-1085 Budapest, Horánszky út 13. H13 fsz/l
E-mail: vargabelaarterieskikacnmrva.hu
Telefon: +36-20-283-8246
www.nmrva.hu


 

 Mikrohitel - Program