Lelkisegítő szolgálat indul a Váci Egyházmegyében

Lépj túl a mai nap nehézségén és nyisd ki a holnap kapuját!


Lelkisegély szolgálatA koronavírus okozta helyzet komoly egészségügyi kockázatot jelent mindenkinek, a helyes döntés a személyes találkozások radikális lecsökkentése, ami azonban lelki bezártságot, feszültséget okozhat gyerekeknek, felnőtteknek, fiatal és időseknek egyaránt. Ebben szeretnénk az emberek mellé állni, segítő kezet nyújtva a kétségbeesetteknek, akik elfáradtak és meg vannak terhelve, hogy rajtunk keresztül Krisztus felüdítse őket.

A program célja, hogy az egyházmegyében élők segítséget kapjanak a járvány idején fellépő mindennapi kihívások sikeres leküzdéséhez. Amikor egészségről beszélünk, különösen járvány idején-hajlamosak vagyunk kizárólag a fizikai állapotunkra gondolni, holott legalább ennyire fontos lelki harmóniánk, hitünk megőrzése, ápolása.

Széleskörű szakmai összefogás eredményeként az egyházmegye szeretné a gyerekek és felnőttek számára a lelkigondozás internetes és telefonos kapuját kinyitni, elsősorban azok számára, akiket közvetlenül vagy közvetetten megérintett a járványidőszak okozta érzelmi bezáródás, szorongás, magány és a közöny.

A szolgálat célja: Isten szeretetének, segítségének közvetítése a bajbajutottak felé. Ehhez igénybe vesszük a telefon és az internet adta lehetőségeket. Korosztályonként fókuszált segítésre gondoltunk. A gyerekeket és szülőket az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága intézményein keresztül nyolc pszichológus segíti, az ifjakat az ifjúsági pasztoráció munkatársai, a felnőtteket, időseket pedig hitoktatókból, lelkigondozókból, önkéntesekből álló lelki segítségnyújtók várják, akik szakmai szupervízió mellett végzik tevékenységüket. A segítségnyújtás hétfőtől-péntekig reggel 8 órától este 8-ig egy központi diszpécser szolgálaton keresztül fog működni. A betegeket a kórházi lelkigondozók várják munkaidőben (8-16-ig) a telefonoknál.

A lelkigondozás teljes mértékben térítésmentes. Szeretnénk, ha embertársaink éreznék, hogy a nehéz időben, ily módon is mellettük vagyunk.

A beérkezett kérdéseket, üzeneteket bizalmasan, név nélkül kezeljük.

Lépj túl a mai nap nehézségén és nyisd ki a holnap kapuját - az alábbi email címen várjuk a kedves testvérek megkereséseit: 

Váci Egyházmegye