Fényújság Őrbottyánban

ITT információk fényújságon Őrbottyánban

Az Izotóp Tájékoztató Társulás (ITT), célja, hogy a Kisnémedi és Püspökszilágy határában, 1977 óta üzemelő Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT), tevékenységéről folyamatosan informálja a tagtelepülései lakosságát. A telephelyet a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. (RHK Kft.) üzemelteti.

Az ITT 2014-ben indította a befogadó településeken (Kisnémedi és Püspökszilágy) fényújságjait és 2015. május 19-én Őrbottyánban. Célja, hogy a lakosság a helyi hírek mellett, naprakész információt kapjon az RHFT telephelyen mért, háttérsugárzási adatokról. Háttérsugárzás körül vesz bennünket, de fontos az, hogy Önök tudják ez a hazai szóráson belül van.  Értékét nanoSiver/ órában (nSv/h) fejezik ki.

A tájékoztatás része a HÉTközlap - ITT hírlevél, amely Őrbottyánban is eljut minden lakásba. A társulás honlapot is működtet, www.izotoptarsulás.hu néven. Vannak tájékoztató programjaink, mint a váci Boronkay Nap, a Szilárd Leó fizika és kémia szaktantárgyi vetélkedő, amelyen tizenegy iskola diákjai versenyeznek. Az őrbottyáni tanulók az idén is jól szerepeltek. Van a társulásnak Ellenőrző Csoportja, amely a telephelyen végez szúrópróba szerűen ellenőrzést. Az idei évben május 30-án tartjuk XII. Információs Napunkat. Ez alkalomból az RHFT Nyílt Nappal fogadja az érdeklődőket. Várjuk Önt is Kisnémediben és a telephelyen. (További információk plakátjainkon).

Fogadják szertettel az Óvodánál lévő fényújságot.

Edelman György

ITT elnök