Új szolgálati gépkocsit kapott az Õrbottyáni Rendõrõrs

2015. február 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került az új, szolgálati gépjármû.

Csomád, Kisnémedi, Váchartyán, Vácrátót, Püspökszilágy és Őrbottyán települések képviselő-testületei közös összefogással egy gépjárművet vásároltak a Váci Rendőrkapitányság Őrbottyáni Rendőrőrs részére.
Az új szolgálati járművel a közbiztonság fenntartása, növelése érdekében végzett rendőri munka hatékonyságát kívánták fokozni. A fényképeken szereplő autó az Őrbottyáni Rendőrőrs működési feltételei javítását, az állampolgárok által igényelt látható, gyorsan reagáló, segítőkész rendőrség képének megteremtését fogja szolgálni Csomád, Kisnémedi, Váchartyán, Vácrátót, Püspökszilágy és Őrbottyán településein.



A szolgálati járművet a települések nevében Kmetty Károly, Őrbottyán város polgármestere adta át ünnepélyes keretek között a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének, Dr. Mihály István főkapitány úrnak. Főkapitány úr hangsúlyozta, hogy ezáltal elérhetőbb lesz a rendőrség és a „szolgálunk és védünk” szlogen megvalósítása könnyebbé válik.



Az ünnepségen megjelent Klement János Csomád, Edelman György Kisnémedi, dr. Erdős Zoltán Püspökszilágy, Koblász Sándor Váchartyán és Spiegelhalter László Vácrátót polgármestere, továbbá Szabó István Őrbottyán Város alpolgármestere és Csernákné Szoboszlai Szilvia Őrbottyán Város Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottságának elnöke is.
Az átadáson részt vett Latorovszky Gábor, a Váci Rendőrkapitányság vezetője, Dr. Horváth Imre, az Őrbottyáni Rendőrőrs parancsnoka, továbbá az Őrbottyáni Rendőrőrs hivatásos állományának tagjai.