Óvodai beiratkozás

2019. április 24., 25. és 26. (szerda, csütörtök és péntek) 09:00 – 16:00 óra között

Őrbottyán és Kisnémedi Települések Köznevelési Társulása, mint az Őrbottyáni Napközi Otthonos Óvoda fenntartója az óvodai beiratkozásról a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 20. § (1) és (1a) bekezdése alapján az alábbi közleményt adja ki:

Közlemény

az óvodai beiratkozásról, az óvodai jogviszony létesítéséről

1. Az óvodai felvétel, az óvodai jogviszony létesítése:

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (2) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.

A törvény 49. § (2) bekezdése szerint a gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik vagy ahol szülője dolgozik. Ugyanezen § (3) bekezdése szerint az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik.

2. A nevelési év: 2019/2020.

3. Az óvodai beiratkozás időpontja, helye: 2019. április 24., 25. és 26. (szerda, csütörtök és péntek) 0900 – 1600 óra között,

  • Őrbottyáni Napközi Otthonos Óvoda (Központi Óvoda) 2162 Őrbottyán, Rákóczi Ferenc utca 113. A ép. 1. ajtó
  • Kisnémedi gyerekek esetén: Őrbottyáni Napközi Otthonos Óvoda Kisnémedi Tagóvodája 2165 Kisnémedi, Fő utca 2.

4. A gyermek óvodai beíratásához szükséges közokiratok, dokumentumok:

  • a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
  • a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa,
  • a gyermek oltási könyve és TAJ kártyája.

5. Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése esetén alkalmazható jogkövetkezmények:

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 20. § (1b) bekezdése szerint a jegyző figyelemmel kíséri a szülői kötelezettség teljesítését, továbbá bejelentésre vagy hivatalból elrendeli az óvodai nevelés keretében folyó foglalkozáson való részvételt, ha a szülő nem tesz eleget kötelességének.

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. §-a szerint az a szülő vagy törvényes képviselő

  1. aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába, illetve az iskolába nem íratja be,
  2. aki nem biztosítja, hogy súlyos és halmozottan fogyatékos gyermeke a fejlődését biztosító nevelésben, nevelés-oktatásban vegyen részt,
  3. akinek a szülői felügyelete vagy gyámsága - kivéve a gyermekvédelmi gyámsága - alatt álló gyermeke ugyanabban az óvodai nevelési évben az iskolai életmódra felkészítő foglalkozásokról, illetőleg ugyanabban a tanévben az iskolai kötelező tanórai foglalkozásokról igazolatlanul a jogszabályban meghatározott mértéket vagy annál többet mulaszt,

szabálysértést követ el.

6. Az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai felvétele, a nevelésükre az alapító okiratuk szerint jogosult óvoda és elérhetősége:

Az Őrbottyáni Napközi Otthonos Óvoda alapító okirata szerint az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján integráltan (a többi gyermekkel együtt) nevelhető mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő sajátos nevelési igényű gyermekeket is felveszi.

7. Az óvoda felvételi körzete: Őrbottyán és Kisnémedi települések közigazgatási területe

8. Az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapja: 2019. május 28. (legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő huszonegyedik munkanap)

9. A jogorvoslati eljárás szabályai:

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 37. § (1) bekezdése alapján a nevelési intézmény a gyermekkel kapcsolatos döntéseit - jogszabályban meghatározott esetben és formában - írásban közli a szülővel.

A 37. § (2) bekezdése alapján az óvoda döntése, intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása (a továbbiakban együtt: döntés) ellen a szülő - a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül - a gyermek érdekében eljárást indíthat.

A 37. § (3) bekezdése szerint a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést

  1. a jogszabálysértésre vagy az intézmény belső szabályzatának megsértésére hivatkozással benyújtott kérelem, továbbá
  2. az óvodai felvétellel és az óvodából való kizárással kapcsolatban érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelem

tekintetében.

A (3) bekezdésben szabályozott eljárásban települési önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézmény esetén a jegyző járhat el.

A törvény 38. § (1) bekezdése szerint a fenntartó a 37. § (3) bekezdésben meghatározott eljárásban a kérelmet elutasíthatja, a döntést

a. megváltoztathatja, vagy 
b. megsemmisítheti, és a nevelési intézményt új döntés meghozatalára utasíthatja.

A 38. § (3) bekezdése szerint a jogorvoslati kérelem elbírálása során a tényállás tisztázására, a határidők számítására, az igazolásra, a határozat alakjára, tartalmára és közlésére, a döntés kérelemre vagy hivatalból történő kijavítására, kicserélésére, kiegészítésére, módosítására vagy visszavonására az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

A 38. § (4) bekezdés alapján a szülő a fenntartónak a jogszabálysértésre hivatkozással benyújtott kérelem tárgyában hozott döntését a közigazgatási ügyben eljáró bíróság előtt megtámadhatja. A keresetlevelet a bíróságnál kell benyújtani.

A 38. § (5) bekezdés alapján a nevelési intézmény döntése végleges, ha a 37. § (2) bekezdésében meghatározott határidőn belül nem nyújtottak be eljárást megindító kérelmet, vagy az eljárást megindító kérelem benyújtásáról lemondtak. A közlésre az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

A 38. § (6) bekezdése szerint a keresetlevél benyújtásának halasztó hatálya van kivéve, ha a döntéshozó a nevelési intézménybe járó többi gyermek nyomós érdeke miatt a másodfokú döntés azonnali végrehajtását rendelte el.

Kmetty Károly
elnök
Társulási Tanács

Csatolt dokumentum: