Polgármesteri gondolatok a költségvetésről

Bevételek, kiadások, beruházások

Tisztelt Őrbottyáni Lakosok!

Pontos és fontos információt szeretnék megosztani Önökkel. Csak tényeket!

A Dunaflat Hungary Kft. vezetőjével, a Kálvária domb tulajdonosával történt egyeztetéseim alkalmával mindig több személy volt jelen. Műszaki és pénzügyi ismeretekkel rendelkező szakembereket hívtam meg. Lévai Dávid alpolgármester úr, építészmérnök, Kollár Sándor úr a Pénzügyi és Településfejlesztési bizottság elnöke és Károlyfi Levente úr projekt felelős, építészmérnök voltak jelen. Kérem mindig hiteles forrásból tájékozódjanak!

Korábban többen leírták azt a véleményüket, hogy Őrbottyán 1,8 milliárd Ft-os költségvetésén belül a 38 millió Ft léptékeiben elhanyagolható nagyságrendet képvisel.

A Képviselő – testület által megszavazott 2021. évi költségvetés valós és pontos adatait kívánom megosztani, ami természetesen a város hivatalos honlapján is megtalálható!

Valóban igaz, hogy a honlapon elérhető rendelet szerint a költségvetés főösszege 1 869 745 157 Ft.

Ha nem olvasunk tovább akkor valóban ebből az következik, hogy Őrbottyán jelentős bevételekkel rendelkezik és a vitatott hozzájárulás ennek csak kb. 2 %-át teszi ki. A költségvetés szerkezete valóban nehezen értelmezhető és ha valaki tovább olvassa akkor sem biztos, hogy érthető lesz a különleges szakmai nyelvezet miatt. A nyilvánosan elérhető rendeletből kiragadva néhány adat:

A költségvetés nagyobbik része a működési (azaz a mindennapi költségeket tartalmazó) oldal. A 3. számú melléklet mutatja, hogy ezeknek a kötelezettségeknek jelentős része kötelezően ellátandó feladatok finanszírozása (vagyis szerződés alapján vagy törvényi kötelezettség miatt kifizetendő), tehát a költségvetés nagyobbik része (1.024.535.029 Ft) működési kiadás.

Az ehhez szükséges működési bevételek két jelentős forrása a központi költségvetésből utalt 541.640.625 Ft és az adóbevételek összege, 194.000.000 Ft. Ebből látszik, hogy az önkormányzatnak egyéb forrásokból a működési mérleg egyensúlyba hozásához is hozzá kell járulni (az 1.024.535.029 Ft-hoz hiányzik 288.894.404 Ft)

És akkor még nem beszéltünk a lakosokat sokkal jobban érdeklő felhalmozási oldalról.

A központi költségvetés által alulfinanszírozott GAMESZ teljes költségvetése (iskolai-óvodai közétkeztetéssel együtt) 380.000.000 Ft. A Gamesz nagyságrendileg 60-65 millió forintot költhet el, arra, hogy a lakosok által jogosan igényelt magas színvonalon szolgáltasson. A fennmaradó kb. 320.000.000 Forint a település összes vagyonkezelésben lévő épületének közüzemi számláinak kiegyenlítésére, a dolgozók fizetésére (40 fő a konyhai dolgozókkal együtt), biztosításokra megy el. Tehát a 38.000.000 Ft-os összeg a Gamesz fejlesztésre felhasználható összegének 60-65%-a.

A helyi adóbevételek tervezett összege 194.000.000 Ft, ennek 20%-a közérdekű kötelezettség-vállalásként fizetendő összeg.

A tavalyi év helyi adókat érintő intézkedései kb. 40.000.000 Ft bevételkiesést jelentett a költségvetésnek, amiről pontos adatokat még nem tudunk. A járványügyi intézkedésekre elköltött megközelítőleg 10 millió Forint fedezete sincs meg a költségvetésben.

Valóban ebből az összegből látványos beruházásokat nem lehet megvalósítani, de próbáltam érzékeltetni, hogy a testületnek minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a bevételek növelésével biztosítsa a stabilitást.

Továbbá szeretném tájékoztatni Önöket arról is, hogy milyen nagyságrendű kötelezettségek várnak ránk az elkövetkező néhány hónapban.  Az új Általános Iskola építésének előkészítéséhez szükséges összegek, becsült összeg 300.000.000 Ft, amely a terület alkalmassá tétele, a fakivágásokhoz kapcsolódó engedélyek beszerzése, a fák kivágása, a területről való elszállítása, a terület építésre alkalmassá tételéhez szükséges humusz és föld kitermelése, annak elszállítása és hasznosítása a munkaterület átadásáig (becsült költség: 150.000.000 Ft).

 

Az új iskola telkének Mikszáth Kálmán utca felőli oldalán végigfutó nagyközép nyomású TIGÁZ vezeték védőcsőbe helyezése, szükség esetén annak kiváltása (becsült költség: 8-10.000.000 Ft).

Az új iskola építéséhez szükséges villamosenergia, ivóvíz és szennyvízcsatorna, valamint földgáz energia gerinchálózat kiépítése (becsült költség: 25-30.000.000 Ft)

A megvalósíthatósági tanulmányban szereplő „A” jelű út és a hozzá kapcsolódó csapadékvíz elvezetés, valamint közvilágítás kiépítése (becsült költség: 80-100.000.000 Ft)

A helyi építési szabályzatot módosítása annak érdekében, hogy az új iskola építési engedélyt kaphasson az elkészülő engedélyezési (és kiviteli) tervdokumentáció alapján (becsült költség: 2-3.000.000 Ft). Ez az összeg nincs betervezve a 2021. évi költségvetésbe, mert ezen önkormányzati vállalások mértékét 2 hónapja ismerte meg az önkormányzat. Azt gondolom, hogy az új iskola megépítése évtizedek óta vágyott fejlesztés városunkban, amely mindenképpen előnyt kell, hogy élvezzen. Ezen hatalmas összeg mellett - látva a naponta emelkedő építőipari árakat - nagyobb kockázat nélkül kijelenthető, hogy kiegészítéseket kell majd tenni a termelői piac építésekor, a Babits Mihály utca útépítési munkálatoknál és az esetlegesen ezek után megnyert pályázatok kivitelezésekor is. Összegzésképpen csak annyit tennék hozzá, hogy egy infrastrukturális fejlesztésre szabadon felhasználható 38 millió forintos összeget a város vezetésének szem előtt kell tartania, amikor ilyen nagyságrendű, a város teljes lakosságát érintő döntéseket kell hoznia.

Zárásként néhány gondolat az elmúlt 1-1,5 év történéseiről.

Egy olyan helyzetbe került a világ, amelyre eddig nemigen volt példa. Világjárvány, gazdasági válság, infláció. Ez emberek többségét megérintette. Családok vesztették el rokonaikat, váltak munkanélkülivé, gazdasági terhek növekedtek.  Ez mindenkit érintett, így az Önkormányzati működést is. A bizonytalanság ma is itt van a hétköznapjainkban. Kérem ne lépjenek át ezen a nagyon fontos tényezőn. Megítélésem szerint ezt az időszakot összekapaszkodva, egymást segítve tudjuk csak sikeresen átvészelni.

Tisztelettel:

Szabó István
polgármester